Nem vagyok Superman

Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Lékó Tamás

2020 augusztusában egyik pillanatról a másikra omlott össze az életük…

Három kisgyerekkel, bezárni kényszerült vállalkozásokkal éltük át a pandémia első hullámát, nyár végén adódott alkalom arra, hogy egy napot kettesben töltsünk. Ekkor érte a baleset Dórit, a feleségemet. Négy porckorongja robbant bele a gerincvelőbe, nyaktól lefelé lebénult. Kétmillióból egy ember képes ebből felállni, az is bizonytalan volt, hogy fog-e valaha lélegezni. Azt a képet, ahogy a mentőhelikopter elviszi a magatehetetlen, fájdalomtól sikoltozó feleségem, sokáig nem bírtam felidézni, magát a baleset emlékét is egy szint után elfojtottam.

Hogyan lehet ilyen krízishelyzetben nem széthullani, hanem új szerepekben is helytállva továbbvinni a család életét?

Nemcsak a gyerekeimnek lettem egyszerre az anyukája és az apukája, de Dórinak is. Mindennap négy órát töltöttem vele a kórházban, miközben egyedül szerveztem a másfél, a négy- és a hétéves gyerekünk életét. Nem vagyok Superman – csak a pszichológusom szerint játszom el –, két-három pánikrohamon túl vagyok, de a feleségem elszántsága összetartott. Kategorikusan kijelentette, hogy fel fog állni és meg fog gyógyulni. Én a férjeként csak támogathattam ebben. Együtt éltük túl, de másként élt meg mindent Dóri a baleset áldozataként, és másként én, aki kívülről néztem végig. Nem tudom, hogy képes ezt a tragédiát feldolgozni, de ő sem tudja felmérni, hogy mi a gyerekekkel min mentünk keresztül.

Mi adott erőt, hogy képes legyen jól megoldani az új feladatokat?

A feleségem csodája és a gyerekek tekintete tartott meg. Sok vidám élményünk volt, és megtanultunk örülni olyan dolgoknak is, amiknek korábban nem gondoltuk, hogy lehet. De a gyerekek három hónapra elveszítették az édesanyjukat, és mióta a kórházból hazajött, nem ugorhatnak a nyakába, nem tudja őket felemelni. Ha véletlenül hozzáérünk, fájdalmat okozunk – ezt nem lehet és nem is kell megszoknunk, rengeteget masszírozom, képeztem magam, hogy tudjam segíteni. Szentendre a világ legcsodálatosabb helye, egy emberként állt mögém mindenki, már csak ezért sem adhatom fel, mert mindig van, aki továbblök előre.

Ilyen traumát átélve elkerülhetetlen a belső változás.

A változás már a baleset napján elkezdődött, mi úgy szoktunk fogalmazni, hogy nemrég voltunk félévesek, mert akkor ismertük meg igazán egymást – és önmagunkat is. El kellett döntenünk, hogy úgy fogjuk fel, hogy az egész életünk tönkrement, vagy keresni fogjuk az örömöt a változásban. Nagyon fontos a vidámság, a jókedv, a jó élmények felismerése. Próbálunk nevetni, például a kórházbeli látogatásaimat randinak hívtuk, és viccelődtünk, hogy végre a gyerekek nélkül is együtt lehetünk. Olyan intim közelségbe kerültünk, mint mások hetven év házasság után, fürdettem, pelenkáztam a feleségem. Ha természetes a törődés, a szeretet, az egymásba vetett hit és bizalom, akkor bármilyen helyzet kezelhető. Dóri megígérte, hogy a következő születésnapján már ugrani fog – én pedig hiszek benne.

Pál Gergely Botond fotográfus, háromgyerekes családapa, jelenleg négy végtagra bénult feleségét ápolja

Hasonló tartalmak

A világ nem olyan bonyolult

Csatlós Regina és párja tíz év pörgős budai élet után néhány esztendeje a pécselyi Hideg-hegyre, egy komfort nélküli jurtába költözött.

Otthon az időtlenségben

Gáspár János huszonegy év alatt több mint hetven vályogfalú házat épített fel. Az évezredes technológiát nem csupán alkalmazza, a mesterség alapjait tanítja is az érdeklődőknek.

Halaink apostola

A zamárdi Halas Karcsi büféje tulajdonosának, Csibrák Károlynak már-már küldetésévé vált a halfogyasztás népszerűsítése, és igyekszik megkedveltetni az édesvízi, lehetőleg magyar halakat.

Fenntartható hagyomány

„A természetes anyagoknak varázsuk van, és a kézzel készülő alkotásokba az ember belerakja a szívét-lelkét” – vallja Zsigmond Zsuzsa kéziszövő népi iparművész.

A hónap embere – Béres Sándor

Béres Sándor néprajzosból lett juhászra szép feladat vár: Böjte Csaba testvér gyerekeivel kell megszerettetnie azt az életformát, amelyet ő is él.

Utazni lassan

Az időt, a valódi, fizikai időt nem lehet felgyorsítani, és talán az életünk ritmusát sem lehet. Vagy ha mégis, nem nyerünk, hanem veszítünk vele.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése