Pálya, labda, toll: magyar írók és a sport

Szöveg: Farkas Anita
fotó: mti fotóbank

Az az író, aki strandolni megy és evez és sportol, az nem lesz író – mondta egyszer Móricz Zsigmond. Az ember fizikai erejének, verseny- és küzdőszellemének csodálata mégis számos irodalmi alkotásban visszaköszön. Válogatás magyar példákból, lélekben már a tokiói olimpiára készülve.

Habár ma már nem az olimpia, hanem a labdarúgó-világbajnokság a legnépszerűbb sportesemény a világon, az ötkarikás játékok messzire nyúló történelmét és egy sportoló életében betöltött, kitüntetett szerepét semmilyen más világverseny nem tudja felülírni. A modern olimpia leginkább a csúcsteljesítményekről, az emberi test határainak végletekig való kitolásáról szól, ám nem árt néha emlékeztetni magunkat arra, hogy az elme és a lélek tornáztatása egykor ugyanilyen fontos volt – az ókori Görögországban legalábbis biztosan. Amikor valamely istenség tiszteletére kisebb helyi vagy nagyszabású, pánhellén ünnepséget rendeztek, a programoknak csak egy részén feszültek egymásnak izmos férfiak, mellettük hasonló érvénnyel voltak jelen a kórus-, tánc- és drámaversenyek. Csakúgy, mint a római korszak elején, amikor a császárok vagy a vendéglátó város isteneit dicsőítő szónokversenyek többek közt a püthói vagy iszthmoszi játékok szerves részét képezték. Az ezekről beszámoló irodalmi munkák közül a legismertebb Homérosz Iliászának egy részlete, amelyben hosszasan olvashatunk a kocsi- és a futóverseny, a birkózás, az ökölvívás, a dárdavetés mikéntjéről – az Akhilleusz szervezte játékok a Hektór által párbajban legyőzött Patroklosz temetési szertartásához kapcsolódtak.

„Sport alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket evégből felheccelt emberek egyes testrészeikkel külön és egész testükkel oly célból végeznek, hogy egyetlen rész se maradjon azon a helyen, ahova az isten teremtette, hanem lehetőleg oly helyzetet foglaljon el, amire az illető testrész egyáltalában nincsen berendezve. Ehhez a művészethez a test összes részeit fel lehet használni: kivéve az agyvelőt, melynek működése zavarólag hat, mert a görcsöket és ficamodásokat marhaságnak minősíti.” (Karinthy Frigyes: Sport és testészet, Együgyű lexikon, 1912)

„Mező Ferenc az olimpia történetéről szóló
művével nyert aranyérmet”

Az 1896-ban Pierre de Coubertin báró által útnak indított újkori olimpiákon is még évtizedekig tartotta magát a kulturális versengés: 1912 után szellemi számokat is rendeztek. Ezek egyikén nyert aranyérmet 1928-ban Amszterdamban Mező Ferenc sporttörténész Az olimpiai játékok története című művével. Ha róla nem is, Hajós Alfrédról bizonyára minden magyar hallott már. Ez a ragyogó polihisztor az újkori legelső, 1896-os, athéni olimpiai játékokon megszerezte hazánk első két ötkarikás aranyérmét száz- és ezerkétszáz méteres úszásban, majd a futballban tett kitérő után építészmérnökként az 1924-es párizsi ötkarikás játékokon Lauber Dezsővel közösen benyújtott stadiontervével ezüstéremben részesült. És még egy név feltétlenül megemlítendő: Földes Éva a női testnevelés történetével foglalkozó munkájával (Fiatalság forrása) a harmadik helyen végzett az 1948-as londoni olimpián az epikai művek versenyágában. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a szellemi-művészeti  programokat meghirdették.

„Minden focimeccs katedrális. A stadionok mind hóbortosabb építészeti formavilága rá is játszik a hasonlóságra, de most mégsem erre gondolok, hanem a felívelések, fejesek, kapuskirúgások alkotta, levegőből kifaragott, láthatatlan boltozatrendszerre. Átadások átlói, passz-hálók csipkéje, mellre vételek, térden, sarokkal pörgetett labdák forgásgörbéi alakítják ezt a cizellált térszerkezetet. Minden mellékkápolnának megvan a maga szentje (a játékosok kultikus tisztelete is belejátszik a dologba), és hétvégente ezrek hozsannája harsog a fényárban úszó főhajóban. A celebránsok (az egyforma ünnepi öltözetet viselő kétszer tizenegy) maroknyi csapata látványosan különválik a nép hatalmas tömegeitől. Homérosz még azt gondolta, a hexameter rímtelenül is elég cifra, de hát azóta a technológia fejlődött, a nyári futball-világbajnokság eposzából sikerült is begyűjtenem az egyik kommentátor alkotta rímes hexametersort: »Rúgja előre, de nincs ott ember, bár Dani Alves küzd becsülettel.«”

(Lackfi János, Facebook-bejegyzés, 2015)

A huszadik századi közbeszédben egyre nagyobb teret nyert a sportról való diskurzus, megjelent a profi sportoló fogalma, s a modern kori gladiátorok legjobbjai – ez ma sincs másként – sztárokká váltak. A folyamatot előbb a sajtó követte le, a múlt századforduló táján tematikus sportlapok és -rovatok indultak, és sorra íródtak a testedzéssel kapcsolatos tanácsadó könyvek. Kosztolányi Dezső 1925-ben megjelent, Aranysárkány című, a 19. század végén játszódó regényének egyik főszereplője, Liszner Vili maga is egy ilyet (A bajnok)  forgat előszeretettel a fizika- és matematikafüzetei helyett – aminek, jól tudjuk, tragédia lesz a vége. E műnek köszönhetjük egyébként a rajta, a hajrá és a versenyóra szavainkat is, vagyis Kosztolányi nemcsak mint szépíró, de mint a sportnyelv egyik első hazai megújítója is beírta magát a magyar emlékezetbe.

Az előző száz év irodalmi művei között még jó néhány olyat találhatunk, amelyben egy-egy konkrét vagy elképzelt sportverseny leírása, hatásai az élet egészének, a megbonthatatlan társadalmi hierarchiának, az emberi viselkedésmódok és személyiség­jegyek változatlan voltának a szimbólumai. Ilyenek sok más mellett az atlétikában is jeleskedő Ottlik Géza bridzsértekezései, Mészöly Miklós „futóprózája” (Az atléta halála, 1966), Tandori Dezső lóversenyleírásai (Nem lóverseny, 1999), a játékosként sem éppen tehetségtelen Esterházy Péter focinovellái (Utazás a tizenhatos mélyére, 2016), Benedek Szabolcsnak az 1950-es évek közepén, az elvesztett berni labdarúgóvébé-döntő után játszódó Budapest-regénye (Focialista forradalom, 2013) vagy Totth Benedeknek az uszodák zárt világát néhány tragikus felnövéstörténettel összekötő thrillere (Holtverseny, 2014). És persze e felsorolásból lehetetlen volna kihagyni Mándy Iván A pálya szélén című, 1963-ban megjelent kisregényét, amely látszólag ugyan a Dohánygyári Lendület és a Hálókocsi csapata közti focimeccs hangulatos „közvetítése”, valójában ürügy arra, hogy a szerző az identitásról, a közösségről, a bajtársiasságról, az árulásokról, vagyis az ember kis- és nagyszerűségeiről meséljen.

„Én például – igaz, hogy már felnőtt férfi koromban – nagy kedvet kaptam az úszáshoz és teniszezéshez. Különösen a teniszt szerettem meg, mikor elmúltam negyvenéves; ez az egyetlen humanista sport; ember megy ember ellen, minden erővel, de örökké távolság marad a küzdőfelek között, nem érintik egymást. Mint ahogy Luther nem látta soha Erasmust, akivel egy életen át párbajozott.” (Márai Sándor:

Füves könyv, 1943)

A „sportos” irodalmi művek legkedveltebb témája ugyanis nem meglepő módon a futball életre-halálra. A világ legnépszerűbb sportágának pedig nem egy művelője, csodálója vagy éppen ellenkezőleg, bírálója, rosszallója akadt a magyar irodalom nagyjai közt is. Csillag Péter sportújságíró a rendszerváltás előtti irodalmi futballsztorikat számba vevő kötetében (Ady stoplisban, 2019) mindkettőre bőven hoz példát. Olvashatunk például Csáth Gézáról, aki egy szabadkai délutánon unokatestvérével, Kosztolányival rosszullétig futballozott, az 1899-ben a debreceni első focicsapatban pályára lépő Ady Endréről, az ősgombfoci szabályainak első rögzítőjéről, Németh Lászlóról, a 6:3-as győzelmet ünneplő legszebb magyar futballverset (Rímes üdvözlő távirat) jegyző Zelk Zoltánról vagy „a túlzott, mániákus sportolást, a sporthisztériát gerjesztő politikusokat, a révült szurkolói tömegeket és az érzelmek hullámait meglovagló médiát” mélyen elítélő Szabó Dezsőről is. A legszürreálisabb történet természetesen Karinthy Frigyes nevéhez fűződik, aki egy városi legenda szerint egyszer menedéket nyújtott egy szurkolói lincselés elől sebesen menekülő focibírónak.

„A maratoni futás eleve erkölcsi szépségével vált történelmivé. És mennyi aszkézist, gyakorlatot, okosságot és időbeosztást követel ez a versenyszám azóta is. De mindez még nem elég. E hosszú távon előbb-utóbb holtpontra jutnak a futók, s kérdéses, vajon túljutnak-e rajta? Ha igen, az elnehezedett test ismét szárnyra kap, mintegy föltámad »halálából«. […] még itt, a salakpályán, a sport világában, a tisztán testi megfogalmazásnak tűnő szinten sincs kibúvó. Át kell küzdenünk magunkat a holtponton, a sivatagon, a vereségen és a »halálon« ahhoz, hogy megérkezhessünk a győzelem valóságába.”

(Pilinszky János publicisztikája,

Új Ember, 1969. október 5.)

És ha már Karinthy, ám nem Frigyes, hanem Ferenc, és nem foci, hanem vízilabda: az idén száz éve, 1921-ben született kisebbik Karinthy fiú a negyvenes évek elején az FTC vízilabdacsapatának hátvédje volt, 1960-tól tíz éven át pedig az egyesület úszó- és vízilabda-szakosztályának elnöke. A sport­élményeiről szól többek közt a Ferencvárosi szív című novelláskötete és a Kék-zöld Florida címadó elbeszélése. Utóbbi egy disszidens vízilabdacsapat floridai szereplése, tágabban a milliomosok szórakoztatására pankrációvá züllő sport és benne az emberi tartásukat vesztett sportolók tragikomikus, az egyre inkább üzleti alapokon épülő sportjövőt jó érzékkel előrevetítő története.

Hasonló tartalmak

Nekem tényleg ez az életem!

Rudolf Pétert a Víg igazgatói székébe a felfedezés vágya is hajtotta: vajon ki tudja-e a határait tolni, képes-e ekkora felelősséget hordozni, s milyen új tulajdonságokat tud ennyi, a színpad közelében eltöltött év után felismerni önmagában?

Az őserdő belső útjain

Lendik Erika és Nagy Endre felfedező-idegenvezetők Latin-Amerika elzárt vidékeire szerveznek egzotikus túrákat; meggyőződésük, hogy a turistacélpontokkal szemben épp ezek kínálják az elmélyedés, a belső utazás, a személyiségfejlődés lehetőségét.

A megismerés örömétől a természetmegőrzésig

Az őshonos élőlényeink állományfelmérését célzó, lakossági megfigyeléseket is bevonó Vadonleső program alapító tagja, Váczi Olivér biológus szerint a ráismerések öröme a természetvédelem iránti elköteleződést segíti.

Új anyagot hoztak létre

Különleges dizájnú, egyedi lámpabúra is készül abból az új anyagból, amely egyszerre természetes és műanyag, és amelyet két magyar mérnök kávézaccból és megújuló forrásból származó növényi eredetű polimerből fejlesztett.

A hónap embere: Valter Attila

A „csömöri havasokból” induló, huszonhárom éves Valter Attila, a hazai országúti kerékpárversenyzés, sőt egész kerékpársportunk egyik legnagyobb reménysége olyat tett, mint előtte egyetlen honfitársunk sem.

Rendkívüli utazások

Verne Gyula eredeti, fametszetes illusztrációkkal kiadott regényeit forgatva sosem látott helyekre utazhatunk, és rövid időre újra átélhetjük az egzotikum varázsát.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése