Színház a dörömbözésen túl

Szöveg: Pap Lázár

A szomorú sorsú Katona József meghalt, mielőtt a Bánk bánból nemzeti klasszikus lett volna, de még csak darabja ősbemutatóját sem érhette meg. Bár az író a cenzúrával szemben tehetetlen volt, éles megfigyeléseket tett a magyar színjátszás gyerekbetegségeiről.

1830. április 16-án délután öt óra felé a kecskeméti városháza kapujában összeesett egy harmincnyolc éves férfi, a helyi főügyész. Hiába várták haza aznap este Katona Józsefet: szívroham végzett vele. Akkor még sem szülővárosa, sem az ország nem tudta, kit veszített el a magyar kultúra: valódi örökségének felfedezéséhez éveknek kellett eltelniük.

Jókai Mór 1872-es És mégis mozog a föld című regényében emlékezett meg Katona Józsefről, többek között az ő életéből ihletet merítve alkotta meg főhősét, Jenőy Kálmánt. A mű utolsó fejezetében, amely A költő álma címet viseli, így írja le a dualizmus kori magyar színjátszás és drámaírás helyzetét: „Négy-öt palotája van már a fővárosban a hazai színművészetnek, s mindannyi versenyez egymással külső, belső ragyogásban. A szellem bajnokainak száma nem csapat már, hanem tábor; – s amit beszélnek, Európa fővárosai visszhangozzák. Nem halott már az eltemetett nemzet; hanem élő, növekedő óriás, ki évek alatt századok mulasztását siet helyrepótolni.” A kérdés már csak az, hogy miként sikerülhetett évek alatt behozni az évszázados lemaradást. Ebből a munkából Katona József is kivette a részét, de gyümölcseit már nem arathatta le.

 

A Theátrom problémái

Az ügyvédi, majd ügyészi munkája mellett írói ambíciókkal bíró Katonának az 1820-ban kiadott Bánk bán című drámája nem talált kedvező fogadtatásra, a cenzúra miatt pedig sokáig nem is állíthatták színpadra a darabot. Erről egy évvel később, a Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? című értekezésében fejtette ki a véleményét. A Tudományos Gyűjtemény oldalain megjelent írás gyakorlatilag látlelet a magyar dramaturgia állapotáról a reformkor hajnalán.

„Bánk·bánom nem engedődött meg az éleadásra, hanem csak a’ nyomtatásra – miért? Királyné-gyilkolás végett? vagy hogy hellyel hellyel az érző ember keserűen felszóllal? nem! csak azért, mivel Bánk-bán’ nagysága meghomályosíttya a’ Királyi Házét. Teszem már most (noha ez inkább a’ Recensióra, mint a’ Censurára tartozna) hogy Bánk, kinek lépései alatt reng Magyar Ország, sokkal csekélyebb volna; nem a’ másik Extrémbe esne e’ az ember, és a’ Censura azt hengerítené elé, hogy egy hitvány Jobbágy miképp’ döfhet egy koronás Főbe? holott így, egy hatalmas, egy Királyi-Bánk nem mint Jobbágy öl, hanem mint Élet-halál’ Ura, Hazájának és becsületének teszi meg, mint Vetélkedő Vetélkedőjén, a’ maga erőszakos áldozatját” – írta egy lábjegyzetben. A cenzor hivatalos indoklásával szemben nem a királyi ház nagyságának elhomályosítása lehetett a tiltás oka. Ahogy Katona megfogalmazta az idézett részletben: ha Bánk karaktere nem lenne oly nagyszabású, akkor is talált volna valamit a cenzúra, ami miatt betiltja a mű előadását. Vélhetőleg az uralkodógyilkosság volt a legfőbb probléma, amelyet a dráma tulajdonképpen igazol, ezt pedig a Habsburg-ellenes mozgalmak kihasználhatták volna. A félelmet maga Széchenyi is osztotta: „Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia” – értékelte a darabot naplójában 1839-ben.

Ezek után kifejtette, hogy a magyar dramaturgia helyzete nem csupán a tartalmi szabályozások miatt siralmas. A színházak égető hiánya és a művek nyomtatásban való megjelentetésének nyűgjei mellett felhívta a figyelmet a közönség igénytelenségére is. Katona a „Nemzeti Dicsekedésben” látta a problémák egyik forrását. Mint írja, „a’ Játékban sem igen nézi azt a’ Magyar, hogy mint van a’ kidolgozás, hanem mint van a’ Morál: ő előtte az a’ szép, a’ mellyben több több jeles-mondások vannak – annyival inkább ha azok Nemzetét érdeklik, teli torokkal, és botokkal való dörömbözéssel adja ki megelégedését”. Ennek következménye pedig az, hogy „a’ Jobb ízlésű abban hagyja a’ Játékszínbe való járdogálást, a’ Dörömbözés (mellyet az agyargó Idegen nevetve beszél el Hazájában) lesz az Írónak útmutatója, hogy ha dicsőséget akar aratni, nem jó alkotású, hanem csak dicsekedéssel tellyes hazai Drámát kell irni” – vonta le a fájó következtetést.

Bírálta továbbá a magyar nemeseket, akik a pénzükön inkább a német színházakat tartották el, mintsem a magyar nyelv ügyét, magyar színházak kiépülését támogatták volna. „…ezerek’ meg ezerek’ feláldózásával Magyar Nemesek tartyák a’ Német Theátromot, kik ha csak esztendei csonkúlásokat a’ Haza és Nyelv-szeretet oltárára tennék, vagy a’ mit ollykor egyes Magyar (fitogatásból) idegen játék-asztalon hágy, ide fordítanák, úgy nem kellenének tanácskozások arra, miként kelljen a’ Nyelvre alamisnálkodni.”

A magyarországi német kultúraszervezés jó példával szolgált, de Katona óva intette a művészeket a kishitűségtől, amely megteremti a provinciális gondolkodású magyar drámaírót és színjátszót, aki „kezdő voltának gyengeségét megesmervén, elhitette magával, hogy Mesterét többé utól nem érheti”. Ez a mentalitás pedig oda vezet, hogy „Nyelvében nem láttya azt a’ Szépet, mellyet láthatna, hanem (a’ kedvessebb Némettel egybevetve) csak a’ Játszók’ hibáit hántorgattya, és elhidegülve rögzik vélekedésébe, hogy csak nem való a’ Magyar erre az életre” – írta.

Posztumusz siker

Annak idején Kazinczy Ferenc még elegendőnek találta, ha a német drámákat lefordítják magyarra, el is készítette 1790-ben Friedrich Ludwig Schröder német átirata alapján a Hamlet első magyar fordítását. Ennek érdekessége, hogy a német verzióhoz hasonlóan eltért a ma ismert és játszott Hamlet-történettől. A dán királyfi ugyanis a mű végén megöli Claudiust, és elfoglalja méltó helyét a trónon. Az ilyesfajta változtatások nem voltak idegenek a kortól, ugyanis nem szerették túlzott tragédiákkal terhelni a közönséget. Katona Bánk bánja már más szellemben íródott: eredeti magyar mű, amellyel szerzője a nemzetet akarta felrázni, de 1820-ban a történelmi téma és a romantikus hevület is kevésnek bizonyult még ehhez – a nemzet nem mozdult.

A sikertelenséget követően felhagyott az írással, és Kecskemét főügyésze lett. Munkáját nagy odaadással végezte, mellette pedig magánpraxist is folytatott, feltehetőleg a túlterheltség vezetett a szívrohamához is. A Bánk bán sikereit már nem érhette meg, 1830-ban bekövetkezett halála után három évvel tartották meg az ősbemutatót Kassán, amely nem örvendett osztatlan elismerésnek. Az 1848. március 15-ei pesti díszelőadás viszont legendássá vált, a forradalom estéjén a darab egybeforrt a reformkor győzelmével. „A Nemzeti Színház március 15-én este 7 órakor a nemzeti lelkesedés szentegyháza lett. A játékrend megváltoztatva, teljes kivilágítás mellett Bánk kurzió ment. A nemzeti intézet tagjai úgy jelennek meg, mint a nemzet polgárai, mindnyájan nemzeti színű kokárdákkal!” – írta a Pesti Hírlap két nappal az események után. Aznap este nem tudták végigjátszani a színészek a darabot, a közönség és a betóduló tömeg nem hagyta nekik, helyette együtt énekelték többek között a Himnuszt és a Szózatot is. Így lett az elfeledett műből a magyar nemzet első számú drámája, amelynek jelentőségét mutatja, hogy a Bach-féle abszolutizmus idején betiltották.

Katona meglátásait igazolta az idő: ahogy az általa felsorolt akadályok elgördültek, úgy talált magára a magyar drámaírás. A színjátszás és a kultúra intézményi hátterének kiépülése, a cenzúra mérséklődése, majd megszűnése, illetve a magyar nyelv tudatos ápolása együttesen indították el a hazai színházi és irodalmi élet fejlődését.

További cikkek
Műhely A Hadik arany igája

Mintha személyében maga Kaiser úr tért volna vissza száz évvel ezelőttről, hogy az újranyitott Hadikban biztosan rendben menjenek a dolgok. Bosznai Tibor, a kávéház ügyvezetője úgy anekdotázik a nyugatos szerzőkről, mintha azok épp most léptek volna ki a kávéházból, a mai törzsvendégekről pedig úgy beszél, mint korunk legendáiról.

Hívószó A természet törvénye

Őszre Erdőbényén beérett a szilva, a birs, a szőlő – de már januárban is tudták ezek a növények, amikor még a téli álmukat aludták a rügyek, hogy majd ez lesz a dolguk: megérlelni a termést. Beérni.

Hívószó Ostromolni a lehetetlent

A Szépművészeti Múzeum a dübörgő koronavírus-járvány közepette sem a látogatószám csökkenésen kesereg, hanem a jövőben esedékes tárlatait szervezi, méghozzá a nemzetközi műtárgykölcsönzések legvágyottabb szereplőjét, Hieronymus Bosch képeit igyekeznek megszerezni.

Hívószó Bejárva oldódik meg

A labirintus a tudatosan élt élet szimbóluma lehet. Középpontot keresünk mindannyian, ami megtart, hívjuk azt akár az élet értelmének, valódi önmagunknak vagy Is- tennek. Olyan meditatív séta tehát, amelyben egyénileg, csendesen találkozhatunk életutunk, középpontkeresésünk tapasztalatával.

Műhely Az élet csak úgy szép, ha őrült egy kissé

Kemény fába vágja a fejszéjét, aki Rejtő-regényt akar színpadra állítani. A tizennégy karátos autó Keresztes Tamás rendezte s a Budapest Bár által kísért feldolgozása nemcsak hogy a jól sikerültebb kísérletek közé tartozik, de műfajilag is megújulást hozott: zenés képregényszínházra még nemigen akadt példa Magyarországon.

Műhely A legdrágább magyar

Az idén augusztusban kilencvenhét éves korában elhunyt Reigl Judit a tapasztalaton túli világ megjelenítésének eszközeként tekintett magára.