Télen is nyíló virág

Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád

Hiába a februári hideg, Tard ilyenkor is virágba borul. A Matyodesign műhelyében a szülőfalujába visszatérő fiatal vállalkozó és a gyermekkoruk óta varró asszonyok egyszerre éltetik és újra is értelmezik a híres matyó hímzést.

 

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innen, az Óperenciás-tenger felénk eső oldalán, egészen pontosan Matyóföldön volt egy leány. Ez a leány nagy boldogságban és legalább akkora szerelemben élt a kedvesével egészen addig a percig, amíg a fiút váratlanul el nem rabolta az ördög. A menyecske egyik rémületből a másikba esett, rimánkodott az ördögnek, hogy adja vissza neki élete párját, ám az csak egy feltétellel ígérte oda a legényt: a rét legszebb virágait kérte cserébe. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem éppen tél közepén járt volna az idő. A menyecske hiába szelte át a vidéket, ásta a jeges földet, egy hóvirágot, annyit sem talált. Ám ahogy búslakodott, hirtelenjében támadt egy ötlete. Összegyűjtötte a falu összes színes fonalát, és egy fehér kötényt telehímzett a tavasz legkáprázatosabb virágaival, s ezt a kelmét vitte el az ördögnek. A színpompás ruhadarab és a leány fondorlatossága megtetszett az ördögnek, ezért jutalmul visszaadta a legényt a menyecskéjének.

A hímzett köténynek hála, nemcsak boldog befejezés kerekedett, hanem a legenda szerint így született meg a matyó hímzés is. S nem a történetbeli lány az egyetlen, akinek a keze munkája maradandó nyomot hagyott a különleges, három településre, Mezőkövesdre, Tardra és Szentistvánra jellemző viseleten. Noha a matyó hímzés már a 19–20. század fordulóján is ismert volt, nem lehet szó nélkül elmenni Kis Jankó Bori mellett, aki az 1900-as évek közepén az egyik leghíresebb mintaíró asszonyként felvirágoztatta a hímzést, díszesebbé, gazdagabbá tette a motívumkészletét, sőt ő alkotta meg a híres matyó rózsa legtöbb variációját is.

Anyáról leányra szálló tudás, hagyománytisztelet, szabálykövetés és néha egy kicsi vagy annál valamivel nagyobb újító szellem – ezek az összetevők segítették a matyó hímzés fennmaradását és fejlődését. S ezek a dinamikák – igaz változó módon – ma is érezhetők. Erről rögtön meg is bizonyosodunk, ahogy beérünk a Mezőkövesd szomszédságában lévő, ezerfős Tardra. Az út egyik oldalán áll a templom, benne az oltárterítőt huszonöt évig hímezték a helyi asszonyok. Ráadásul nem is akárhogyan. Keresztszemes hímzéssel varázsolták a vászonra a virágmotívumokat, hiszen ez a legősibb matyó technika, a tardi – állítják öntudatosan a helyiek, élesen megkülönböztetve magukat a másik két matyó településtől. Alig pár lépésre innen, az út túloldalán gyönyörűen felújított, hófehér parasztház tűnik ki a falusi épületek sorából. Ez a Matyodesign otthona. Szemben vele szintén felújított parasztház a márka alapítójáé, Váczi Rozié. Ő az előbb említett, újító szellemiségű nők közé tartozik. Rozi és csapata a mezőkövesdi fektetett hímzéses technikát és motívumrendszert tovább- vagy újragondolva olyan matyó mintás ruhákat készít, amelyek a hétköznapokban is büszkén viselhetők, amelyek a divatos slow fashion irányzatban is megállják a helyüket, s amelyekért sorban állnak a turisták a felső kategóriás ajándékboltokban – legalábbis a világjárványmentes időkben, amikor vannak. A márka a honlap számlálója szerint így is több mint hatvanhatezer eladott kézzel hímzett terméknél jár.

A népviseletbe öltözött, asszony egyike azon keveseknek, akik még a tardi, keresztszemes technikát alkalmazzák. Tudását be is mutatta lapunknak a helyi tájházban szervezett hagyományőrző bemutatón. Később inkább a laposhímzéssel készült motívumok váltak ismertté, és vonultak be matyó hímzés néven a köztudatba. A Matyodesign is az utóbbi módszerrel dolgozik.

Hogy pattan ki valaki fejéből, hogy a több száz éves matyó motívumokat – amelyeket legtöbbünk csak túldíszített formában, alacsony minőségű terítőkön lát a népszerű látogatóhelyek közelében – mai formába öntse, és pólóra, poncsóra, pulóverre, ruhára varrva árulja? A márka alapítóját kérdezzük, aki épp megszabadul terepmintás kabátjától, hogy láthatóvá váljon kék, hímzéses felsője, ahogy a kinti hidegből az épület egyik, színes ruhákkal teli helyiségébe érünk.

Mint kiderül, a válaszhoz a nyolcvanas évekig kell visszanyúlnunk. Rozi szülei ekkor döntöttek úgy fiatal pedagógusként, hogy vidéken próbálnak szerencsét. A családi legenda szerint tizenegy falut jártak végig, míg végül Tard határába értek. Itt egy lovas kocsira kéredzkedtek fel, amely a templom előtt rakta le őket. Oda belépve a férj megkérdezte a harangozó asszonyt, kipróbálhatná-e az orgonát. Mikor az megengedte neki, a férfi felment a karzatra. „Ahogy elkezdett játszani, mindketten tudták: ez lesz az otthonuk” – meséli a szüleitől hallott történetet Rozi. Ám a tardi életről neki nem sok emléke van. Épp csak ötéves volt, mikor a fővárosba költöztek, igaz a szüneteket mindig a faluban töltötték. „Arra emlékszem, hogy Tard nekem mindig a szabadságot jelképezte – nosztalgiázik, majd így folytatja: – A matyó kultúra azonban számomra olyan természetes volt, hogy el kellett mennem innen ahhoz, hogy felnőtt fejjel rácsodálkozhassak az itt rejlő kincsekre, a bennük rejlő szépségre és energiára.” Ez a rácsodálkozás harmincévesen történt meg, amikor első gyermeke születése után visszajőve a faluba azon gondolkodott, mivel lephetné meg a kislánya apukáját születésnapja alkalmából. „Akkor jutott eszembe a matyó hímzés. Megkértem a drága Teri nénit, az öcsém dadáját, hogy vigyen fel egy szép motívumot egy pólóra. Mikor kész lett, baromi lelkes lettem, én is szerettem volna ilyet, és a felsőt látva a budapesti ismerősöktől, kollégáktól is sorra érkeztek a hasonló visszajelzések. Így született az ötlet.”

A sok tennivaló közül az egyik az utánpótlás megtalálása. A most hímző asszonyok közül többen már tíz éve itt dolgoznak, de sajnos ők sem lesznek fiatalabbak, a most középkorú nők pedig még ha tudnak is valamelyest hímezni, a gyerekeiket már kisebb eséllyel tanítják meg a technikára. „Talán ha a hagyomány kedvéért nem is, az itt nyíló munkalehetőségért többen ragadnak majd tűt, ami a matyó kultúrának is jót tenne” – jelenti ki bizakodva Rozi.

Ez a folyamat meg is elevenedik előttünk, ahogy átmegyünk a parasztház másik helyiségébe, ahol Marika és lánya, Barbara éppen – mivel járvány lévén erre van a legnagyobb kereslet – matyó mintás maszkokat készít. Miközben megmutatják, hogy néz ki a folyamat a varráson, a minta felrajzolásán, azaz a drukkózáson át a hímzésig, majd a csomagolásig, megtudom, hogy Marika közel kilenc éve kezdett bedolgozni a Matyodesignhoz, nyugdíjba vonulása óta pedig még aktívabban részt vesz az itteni folyamatokban. A hímzés fiatal kora óta a kezében van, hiszen mikor az egyik közeli faluba, Cserépváraljára ment férjhez, az anyósa beavatta a technika rejtelmeibe. A környéken rengeteg varroda volt, az asszonyok zöme ott vállalt munkát, így a hímzés természetesnek számított. Mára azonban megfakult ez a tudás. „Én ki sem mondtam az iskolában, hogy tudok hímezni. Cikinek számított. Ha a virágos ujjú pulcsimról kiderült, hogy én díszítettem, csak néztek” – erősíti meg a generációs különbségről hallottakat a huszonkilenc éves Barbara, aki bő egy éve állandó munkatárs itt. 

Sok kortársával ellentétben ő még megtanulta édesanyjától a technikát, s mivel a faluban kevés a társaság, mostanában pedig nem is igen lehet hová menni, hát vele együtt hímez. „Általában este fél tizenegyig hímzünk. Szeretjük ezt a munkát, jó érzés, hogy van mit tenni, ami ki is kapcsol” – meséli, majd az is kiderül, micsoda energia van egy-egy ruhadarabban. „Egy pólót nekem két délután kihímezni, ugyanennyi idő alatt két maszkot készítek el, de anya fél nap alatt akár két poncsót is kidíszít” – tudjuk meg.

A fiatalok bevonása nem csak az utánpótlás miatt válik a márka hasznára. A Matyodesign noha a matyó mintákra épít – mint egykor Kis Jankó Bori –, bátran hozzájuk is tesz. Ez jelenti akár a nem hagyományos színek használatát, akár az olyan váratlan elemek beemelését, mint a matyó virágok között repdeső kolibri. A fiatalok könnyebben fogadják ezt, mint a hagyományos szín- és motívumvilágon nevelkedett asszonyok. „Más színekkel is dolgozunk egyszerűen azért, mert például egy sárga poncsóhoz az okker árnyalat passzol. Aki a megszokotthoz ragaszkodik, annak ez először nehéz, máskülönben nagyon szép” – magyarázza Barbara. Ezután Marika elővesz egy tradicionálisan hímzett pulcsit is, hogy megmutassa, mit is jelent a hagyományos. „Szigorú szabályok vannak. Hagyományosan öt színt használunk, mindnek külön jelentése van. A matyó rózsa mindenképp háromszínű, kívül piros vagy bordó, azzal csak kék érintkezhet, aztán a kéket a virág belseje felé haladva a sárga, majd a bordó vagy a lila követi. A virágok közül a rózsa, a tulipán, a margaréta és a nefelejcs igazán matyó.”

„Látom a helyi nőkben
az akarást, ők tényleg sosem
tétlenkednek”

A Matyodesign a koronavírus-járvány alatt kieső bevételt elsősorban maszkkészítéssel próbálja pótolni. Az anyagokra kerülő motívumok a Remény virágai nevet kapták, bízva abban, hogy a megpróbáltatások hamarosan véget érnek

Mindezzel persze Rozi mint tardi születésű lány maga is tisztában van, de mint mondja: „Mély tudással, alázattal és tisztelettel nyúlunk a matyó mintákhoz, és mivel ez az alapbeállítódásunk, merünk rugalmasak lenni. Az a missziónk, hogy valahogy megtartsuk ezt a hihetetlen értéket. És ne csak megtartsuk, hanem olyan öltözetbe, keretbe tegyük, hogy a mai világ megértse, használni tudja, és méltó módon viselje.”

Beszéljünk akár hagyományos vagy újító színekről, tardi vagy mezőkövesdi technikáról, ártani nem árthat, ha használjuk és viseljük ezeket a motívumokat, vagy ha legalább van a szekrényünkben egy matyó mintás póló, pulóver, kötény vagy akár egy virágmotívumokkal telerakott maszk. Már csak a szeretteink védelme érdekében is.

Váczi Rozi nemrégiben létrehozta vállalkozása új lábát, a Matyodesign Tourt, ahol a látogatók egy napra részesei lehetnek a hímzőasszonyok életének. Felpróbálhatják a hagyományos népviseletet, bepillantást nyerhetnek a varrás és a tésztakészítés rejtelmeibe

„Tard nekem mindig
a szabadságot jelképezte”

Hasonló tartalmak

Város a városban

A főváros látszólag olvasztótégelyként nyeli el Budafokot, a nagy múltú településrész mégsem hígul fel ebben a Budapestnek nevezett örvénylő masszában. Saját történelmére alapozva őrzi egyedi karakterét.

Csillagok a palackban

Hogyan lett a bácskai gazdálkodó fiából a dualizmus egyik legsikeresebb gyárosa és innovátora? Időutazásunk a boldog békeidőkbe és a Törley József alapította budafoki pezsgőgyár aranykorába repít.

A szőlőben dől el minden

Szentesi József húsz éve a régi magyar szőlőfajták feltámasztására tette fel az életét, most pedig olyan budai borfajta elkészítésén dolgozik, amelyet százharminc éve nem kóstolhatott senki.

Reprint történelem

Nagyapja saját kezével épített szeretett feleségének rózsavölgyi villát. Kelemen Eörs és családja nemcsak lakja, éli is ősei örökségét. Családi cégük, a Pytheas régi könyvek, régi életekhasonmás kiadásával foglalkozik.

Passzjáték apáról fiúra

A Budafoki MTE sikere nem csak a mostani nemzedéké, az elődök kitartása és hűsége nélkül ma talán csak az idős szurkolók emlékeiben élne a piros-fekete mezesek dicsőséges meséje.

Te már budafoki vagy!

Hozzá belépve nemcsak a testünk, de a lelkünk is jóllakik. A budafoki Wanot Maja Majecsko cukrászdájának első vendégei voltunk.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése